Aludni próbáltam, de egy zavaró hang ébren tartott. Mintha valami a falon kaparászott, és morogna volna. Megpróbáltam magam megnyugtatni, hogy ez csak a szél hangja a fákon, de a hang csak erősödik. És erősödik.

Végül nem bírtam. Felkeltem, hogy felkapcsoljam a lámpát. Az ajtóm elől jött a hang. Félelemmel telve a nappaliba sétáltam, a hangok pedig egyre erősebbek és… gonoszabbak lettek. Remegő kezekkel nyúltam a telefonért… de a hangok abbamaradtak.  Mintha soha nem is lettek volna.

Óráknak tűnő ideig álltam mozdulatlanul, kezemben a telefon, várva, hogy a hangok újra előjöjjenek. Nem hallottam semmit. A szívem a torkomban dobogott és a bejárati ajtóhoz léptem, majd kinyitottam… nem találtam semmit, csak a hűvös esti levegő csapta meg az arcom.

Ránéztem az ajtóra. Esküdni mertem volna, hogy karmolás nyomok lesznek rajta, hiszen olyan erős dörömbölést és kaparászást hallottam… de az ajtó sértetlen. Megráztam a fejem. Úgy néz ki csak a képzeletem játszik velem. Bezártam az ajtót.

A karmolások az ajtón belül voltak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.