Erős fémes szag üti meg az orromat, ahogy próbálom kinyitni a szemeimet.

“Ne, ne, ne! Miért nem marad abba? Nem bírom mégegyszer elviselni” – óvatosan körülnézek a szobában, pontosan tudva, hogy mit fogok látni.

A kicsi alagsori szoba beton falain vér nyomai éktelenkednek. Törött bútordarabok hevernek szanaszét a padlón. Megpróbálok nem ránézni arra a véres, meggyötört lényre, amely a lábaimnál hever, de nem tudom levenni róla a szemeim. Gyönyörű, holtnak tűnő zöld szemei megigézve tekintenek rám, megváltásért könyörögve. Testét mintha valami fenevad tépte volna szét, felismerhetetlenségig szétmarcangolva. Elviselhetetlen fájdalom járja át a testem, ahogy a fegyverért nyúlok, amely néhány méterre tőlem hever a padlón. Fejemhez emelem, és meghúzom a ravaszt. Béke.

Erős fémes szag üti meg az orromat, ahogy próbálom kinyitni a szemeimet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.